A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójánál érdeklődtünk, mire számíthat a teátrum közönsége a kulturális intézmények zárvatartására vonatkozó korlátozás feloldását követően. Barnák László elmondta, továbbra is az óvatosság és a biztonság marad a társulat legfőbb vezérelve.
A négymillió fős átoltottság elérésével egy időben a kulturális intézmények kényszerű zárvatartására vonatkozó korlátozást feloldották.
Keserédes reakció
Barnák László igazgató lapunknak elmondta: vegyes érzelmekkel fogadta a hírt.
– A színházi maszkokhoz hasonlóan egyszerre sírunk és nevetünk. Örvendetes egyfelől, hogy ismét lehetőségünk van találkozni a közönséggel. Ugyanakkor igen váratlanul ért e korábban fokozatosnak hirdetett nyitási lehetőség. Novemberben lezártuk az összes jegy visszaváltását, nem hirdettünk bérletes előadásokat sem, úgyhogy most a nulláról kell felépíteni minden előadást. Ha meghirdetünk egy produkciót, három-négy hét szükséges, hogy el tudjanak fogyni a jegyek. Ráadásul, mivel a fokozatos nyitásra számítottunk, beütemeztünk felújítási munkálatokat is. Mindennek fejébe nyakunkon az évad vége – fejtette ki, majd hozzátette: minden nehézség ellenére azonban természetesen szeretnének találkozni a nézőkkel.
– A nyitást előreláthatóan a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradt előadásainak pótlásával fogjuk indítani, ugyanakkor e lehetőség számunkra mindenekelőtt az intenzívebb házon belüli munkát jelenti, hiszen javában zajlanak a Barabbás rádiójáték felvételi munkálatai. Emellett Szilágyi Annamária rendezésében felolvasószínházi előadással is készülünk május végére – részletezte.
Felelősségteljes döntés
A kényszerű zárvatartás időszaka alatt sem állt meg a munka a teátrumban. Több produkció – például A padlás, a 39 lépcsőfok és a Black Comedy – készült el, ám ezek bemutatását a következő évadra tervezik.
A teljes cikk a Délmagyar.hu oldalon olvasható.
fotó: Frank Yvette / Délmagyarország