Póti Bálint tavaly nyáron a szabadtéri Chicago című musicaljében játszott együtt utoljára a szimfonikus zenekarral, jelenleg a színház üzemeltetéséért felelős.
Nyárig a Szegedi Szimfonikus Zenekar trombita szólamvezetőjeként muzsikált Póti Bálint, akkor viszont gondolt egy merészet. Váltott, és 34 évesen a Szegedi Nemzeti Színház üzemeltetési osztályvezetője lett. Azóta a kislánya, a teátrum és edzés töltik ki a napjait. Az okokról faggattuk a színház régi-új munkatársát.
– Láttunk már izgalmas váltást a színház kötelékében, hiszen Szélpál Szilveszter előbb fizikatanár volt, majd operaénekes. Ön a szimfonikus zenekar trombitásából igazolt át a színházhoz, annak is az üzemeltetési vezetője lett. Hogy született meg ez a gondolata?
– Június óta vagyok hivatalosan a színháznál, előtte a zenekarban dolgoztam 2015-től, többek között a színház zenés darabjaiban is közreműködtem. A szimfonikusoknál trombita szólamvezető voltam. Egy barátommal elgondolkodtunk egy közös vállalkozáson, és hogy erre felkészüljünk, mind a ketten elkezdtünk iskolába járni. Én épületgépésznek tanultam, és mire elvégeztem, jött ez a lehetőség: a színház pályázatot írt ki az üzemeltetés élére, én pedig úgy döntöttem, kipróbálom magam.
– Még mindig nem értem. A szegedi Vántus István zeneművészeti szakközépiskolában érettségizett, az egyetem zeneművészeti karán diplomázott. Ha zenét kezdett volna tanítani, azt elfogadom. De hogy jött az épületgépészet?
– Öt évig tanítottam, az nem az én világom volt, emellett új kihívásokra vágytam. Az építőipar érdekelt, eredetileg úgy terveztem, hogy a zenekar mellett alapítjuk meg a céget, de jött ez a lehetőség. Azért is jött jókor a váltás, mert most főként nyolctól négyig dolgozom, így sokkal többet lehetek a családommal. Természetesen, ha valami utána történik a színházban, azt is kezelni kell, de lényegesen kevesebb az esti és hétvégi elfoglaltságom, ezáltal tervezhetőbb az életem. Nagy szerencsém ráadásul, hogy az épületet és nagyon sok kollégát legalább látásból ismertem, együtt dolgoztunk már 2015 óta, ha szervezetileg nem is egy intézménynél. Ez óriási könnyebbséget jelent, hiszen a feladat nap mint nap működtetni a Nagyszínházat, a Kisszínházat, a dorozsmai raktárbázist és gyártóműhelyt. Ezek régi és még régebbi épületek, úgyhogy gyakorta adódnak megoldandó feladatok. Ilyenkor megpróbáljuk saját kollégáinkkal orvosolni a problémát, de ha nagyobb a gond, mielőbb megkeressük a megfelelő szakembereket, egyeztetjük a javításokat, karbantartásokat, de a gépjárművekkel is mi foglalkozunk. A színháznak van egy gondnoka és három karbantartója, de más, speciális feladatnál, vagy nagyobb munkához külső cégeket kell bevonnunk.
– Egyszerű most szakembereket, szakipari cégeket találni?
– Könnyebb, mint korábban, amikor sok nagy beruházás zajlott egyszerre. A jelenlegi kisebb keresletnél rövidebb határidőre vállalnak a cégek, a minőséget még rostálni fogja a következő időszak.
– Mikor trombitált közönség előtt utoljára?
– Karácsony előtt, a Tisza Kvintett nevű kamaraegyüttesünkkel, amit a korábbi kollégákkal hoztunk létre. Ha lesz fellépésünk, természetesen arra gyakorlok majd, de naponta egyelőre még nem veszem kezembe a hangszert, nem úgy, mint szólamvezetőként, hiszen akkoriban a mindennapjaim része volt a gyakorlás.
– Mióta trombitál?
– Hétéves korom óta. Sok gyerek furulyával kezdi, és egy év után vált. Velem nem így történt; nekem gyerekkori asztmám volt, és azt mondták, arra jó a trombita, mert erősíti a tüdőt, aztán benne maradtam a zenélésben.
– Amikor a kollégákat látja játszani, nem hiányzik a hangszere?
– Nagyon szerettem Verdit, Puccinit játszani és hallgatni is, és amikor megnéztem a Manon Lescaut premierjét, azt éreztem, hogy jó lenne lent ülni. Szóval vannak pillanatok, de egyelőre még átbillen a mérleg.
– A műsoron lévő előadások közül melyiket ajánlaná?
– A Pomádé király új ruhája nagyon jó zenés darab lesz az évadban, a trombitásoknak nehéz feladatot jelent. Azt szívesen ajánlom mindenkinek, bár még nem ismerem a rendezői koncepciót.
– A kislányát mire hozza el a színházba? Ő játszik valamilyen hangszeren?
– Ő táncolni szeret inkább. A padlást néztük meg vele legutóbb, nagyon tetszett neki. Az anyukájával a Szegedi Kortárs Balett Tűz című előadására jöttek el. Járunk a bábszínházba, azt is kedveli.
– A miskolci szimfonikusoknál is dolgozott korábban. Az milyen kitérő volt?
– A szegedi egyetemről először kimentem Weimarba tanulni, de nem éreztem túlzottan jól magamat, ezért hazajöttem. Abban az évben a Miskolci Szimfonikus Zenekar kiírt egy próbajátékot. Ez azért nagy szó, mivel a zenekari zenészeké gyakorlatilag nyugdíjas állás, nagyon ritkán vesznek fel új embert, alig hirdetnek meg próbajátékot. Elmentem a próbajátékra, és megnyertem. Közben Szegeden éltem, jártam még az egyetemre és ingáztam Miskolcra. Egy hét ott, három nap itt, két hét ott, ez így ment két és fél éven keresztül. Sokat köszönhetek az ottani kollégáknak, ott tanultam meg igazán, milyen egy zenekarban játszani. Csakhogy mindig Szegeden szerettem volna dolgozni. Szeged nekem sokkal élhetőbb, sokkal szebb; teljesen más struktúrája van ennek a városnak, és hát ide jártam középiskolába, egyetemre. Amikor az itteni szólamvezető nyugdíjba ment, és itt is hirdettek próbajátékot, megnyertem, így jöttem vissza Szegedre. Itt házasodtam meg, pont jól jött ki minden.
– A zenekart vagy a színházi zenélést kedvelte inkább?
– A színházi előadások komplexitása sokkal közelebb áll hozzám, amikor énekesekkel, táncosokkal játszunk együtt. Ilyenkor párhuzamosan zajlanak a cselekmények a színpadon, a nézők látják az énekeseket, a mozgást, a díszleteket, amire azonban a zenészek kevésbé látnak rá játék közben. Így viszont komplex művészet jön létre. Azért volt nagyszerű érzés, amikor a szabadtérin operát játszottunk, és a zenekarral a színpad előtt ültünk. Onnan láthattuk egyben az előadást. Elképesztő élményt jelentett nagyoperát játszani négyezer ember előtt. Például az Aida is egy ilyen monumentális produkció volt, Kesselyák Gergely rendezte, Pál Tamás vezényelt, fantasztikus érzés volt benne lenni. A színházban a zenekari árokban dolgozunk, de azért ha éppen nem volt fújnivalónk, ott is felálltunk, hogy láthassuk a színpadot.
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.