Színház / Marsall

Molnár Ferenc
Színház / Marsall
egyfelvonásos komédia
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2018. április 06. 19:00

Molnár Ferenc a századforduló első éveitől kezdve a második világháború kitöréséig Magyarországon írta regényeit és színdarabjait, amely színdarabok bejárták a Földet, magyar író által korábban soha el nem ért világsikert hozva szerzőjüknek. 1939-ben harmadik feleségével, Darvas Lilivel a hazánkban is erősödő nemzetiszocializmus elől előbb Franciaországba, majd Svájcba, végül New Yorkba menekült. Ott is hunyt el, 1951-ben.

Munkásságának értékéről megoszlanak a vélemények. Ady Endre szeretettel beszél róla, szerinte varázslatos, nagyszerű ember, akiben nyolc író lakik. Babits Mihály ,,átlag mulattatónak” tartotta, akinek célja csupán a szórakoztatás. A színházak viszont még ma, közel hetven évvel a halála után is a siker biztos reményében tűzik műsorra a darabjait, amelyek teli vannak remekül játszható szerepekkel, és szeretetteli, bár időnként fanyarul ironikus hangvételük a mindenkori közönség kedvére van.

A magyar irodalmi elit mindig is alulértékelte a humort, amelynek olyan óriása, mint Karinthy Frigyes is éppenhogy helyet kaphat az ítészek által gondozott parnasszuson. Molnár sem a vígjátékai, hanem a megszületése után szinte azonnal klasszikussá vált „ifjúsági regénye”, a Pál utcai fiúk okán kerülhet valamely szerény, alsó polcra.

Szerzőnk sikerdarabjaiban valóban nem az élet borzongató mélységeinek krónikása, de sem az olvasó, sem a színházbarát néző nem óhajt mindig a lét fekete bugyrainak mélyére nézni. Bőven vannak az életnek olyan emberpróbálóan sötét pillanatai, amikor a gondtalan nevetés többet segít a legszigorúbb lételemzésnél. Szükségünk van a derűre, a sokszor ok nélküli, ám feltétlen optimizmusra – és Molnár mindig megajándékoz minket ezekkel.

A most színre kerülő, 1921-ben született három egyfelvonásosa (amellett, hogy reményeink szerint valóban derűs órákat szerez nézőinek) a színházról és a színészi létről igenis mélyen elemzett, valós igazságokat közöl – a maga könnyed, elegáns, tökéletes mesterségbeli tudással felvértezett stílusában.

A Marsall sötétebb színekkel festett komédia, amelyben egy fiatal színész erkölcsösebb és bátrabb a tisztességes polgári lét látszatát minden áron megőrizni óhajtó házaspár mindkét tagjánál.

 

Az előadás Molnár Ferenc örököseinek engedélyével jött létre. Magyarországi jogok: Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség.

 

Szereplők: 
San-Friano báró
Edit, a felesége
Litvay, színész
Dr. Jánosy, orvos
Alkotók: