Pálfi Zoltán

Pálfi Zoltán

Pályám 1978-ban kezdődött, a Szegedi Nemzeti Színházban, csoportos szereplő megnevezéssel. Rácz Tibor készített fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben végeztem, Simon Zsuzsa és Szabó Gyula osztályában.
Remek tanáraim voltak, többek között Hegedűs Géza, Gáti József, Elbert János, Ungvári Tamás, Pintér Tamás és Szabó István filmrendező.
Már a főiskola utolsó évében játszottam a Madách, a budapesti Nemzeti és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, utóbbiba le is szerződtetett Ruszt József. 3 gyönyörű év után, két éves kitérő következett a debreceni Csokonai Színházban, onnan mentem Egerbe, ahol 23 évig játszottam kisebb-nagyobb szerepek sokaságát, mint pl. a Kakukkfészek Indiánját, a Bánk Bán Petúrját, Dobó Istvánt az Egri csillagok c. musical-ben, vagy Shakespeare Vízkereszt…-jében Malvoliót. 2010-ben nagy boldogsággal szerződtem Szegedre, először, mint vendég, a Kölyök, a Három nővér és a Kávécsarnok c. darabokban, majd, mint teljes jogú tag.

Pályám során fantasztikus rendezőkkel és kollégákkal dolgozhattam. Ruszt József, Valló Péter, Csíszár Imre, Máté Gábor, Sík Ferenc, Kerényi Imre, Szegvári Menyhért, Haumann Péter, Huszti Péter, Almási Éva, Körmendi János, Molnár Piroska, Nemcsák Károly, hogy csak néhányat említsek.

Játszottam 3 szappanoperában és szerepeltem számos tv és játékfilmben, ahol olyan partnerekkel dolgozhattam, mint Max von Sydow, Salma Hayek, Helen Mirren, Alan Parker rendező, vagy honi kollégák, mint Mensáros László, Sinkovits Imre, Avar István, Oszter Sándor, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, stb.

Több színházban játszottam, játszom vendégként és eddig 28 produkciót rendeztem itthon és külföldön, felkérésre, vagy saját költségvetésben.

Jelenleg is büszkén vagyok a Szegedi Nemzeti Színház színművésze.

2021-ben Kölcsey-érmet kapott.

Szerepek

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója
Lehár Ferenc: A mosoly országa - Gróf Lichtenfels, Liza apja
Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Ralph / Dajka
Dale Wasserman: Kakukkfészek - Dr. Spivey
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly - SÜVEGH ANTAL, gazdálkodó
Örkény István: Macskajáték - Csermlényi Viktor
Anton Pavlovics Csehov: Sirály - Pjotr Nyikolajevics Szorin, Arkagyina testvére
Kovács Márton-Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek - Szereplők
László Miklós: Illatszertár - Hammerschmidt
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Simon Péter
Örkény István: Tóték - Tomaji plébános
Molnár Ferenc: Színház / Marsall - San-Friano báró
Molnár Ferenc: Színház / Előjáték Lear királyhoz - Fodrász
Papp András–Térey János: Kazamaták - Pócs Péter, honvéd tüzérezredes
Peter Shaffer: Amadeus - Van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa
Gábor Andor: Dollárpapa - Brenner, a Szövetkezet igazgatója
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő - Kapitány
Ben Jonson: Volpone - Leone kapitány
Moliére: Tartuffe - ORGON
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél - JOGŐR, hasonlóképpen
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Lanchester
Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - A lőportáros
Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - Idősebb katona
Csukás István-Nagy Imre Erik: Szökevény csillagok - Gazda
William Shakespeare: Othello, a velencei mór - Montano, Ciprus kormányzója
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - Rendőr
Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Biccentő
Dale Wasserman: La Mancha lovagja - Kormányzó, Fogadós
Szép Ernő: Május - A rendőr
Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK - Alajos
Anton Pavlovics Csehov: HÁROM NŐVÉR - Kuligin, tanár, Mása férje
Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖK - Ted, Harry Colbert, Bíró

Soron következő előadások

ápr 09. kedd, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
ápr 10. szerda, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
ápr 11. csütörtök, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
ápr 19. péntek, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio
ápr 20. szombat, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio
ápr 21. vasárnap, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio
ápr 24. szerda, 18:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio
ápr 25. csütörtök, 18:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Antonio