Éppen 25 esztendővel ezelőtt lépte át Gömöri Krisztián a Szegedi Nemzeti Színház művészbejáróját. Akkor még nehezen jutott be az épületbe, amelynek napjainkban már nagy büszkeségei között tartják számon. Mindent egy lapra tett fel, mikor Szegedre költözött, szállás híján első este titokban a vizesblokkban hajtotta álomra a fejét.
Igen korán eldöntötte Gömöri Krisztián, hogy a színészi pálya lesz az útja. Egy Miskolc melletti nagyközségben, Ongán született és járt általános iskolába, ahol Nyitnikék címmel színjátszócsoport működött. Az ott szerzett élmények hatására már nyolcévesen tántoríthatatlan döntést hozott későbbi hivatását illetően. Édesanyja azonban kétkedve fogadta a sorsdöntő hírt, nyugalmának záloga fia biztos megélhetése volt, így közös megegyezéssel erősáramúberendezés-szerelőnek ment Krisztián gimnáziumba. Közben táncházakban, kórusokban és középiskolai színjátszókörben képezte magát. A felkészülés olyannyira jól sikerült, hogy az Országos Arany János Balladamondó Verseny fődíját és közönségdíját is elnyerte nagykamaszként.
Újra és újra
Ahogy fogalmazott, az országos siker után magabiztosan jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ám az első rostán kiesett. Nem volt mit tenni, munkát kellett vállalnia, hogy a következő lehetőségig el tudja tartani magát. Dolgozott vasúti rakodómunkásként, kőművessegédként, pásztorként, karbantartóként, sőt kocsmárosként is. Nagyon szerettem barátkozni, ismerkedni az emberekkel, és kiváló karakterekkel hozott össze a sors. Sokat kamatoztattam ezekből az élményekből a színházban – mondta el lapunknak. Majd elérkezett a következő lehetőség, és újra beadta jelentkezését a színművészetire. Majd újra és újra és újra. Volt, hogy a második, több alkalommal a harmadik rostáig jutott. Összesen kilencszer próbálkozott. Vidám alaptermészete miatt korántsem törték meg a visszautasítások, sőt igyekezett kreatív módon megoldani az újabb és újabb próbálkozásokat. Előfordult, hogy önéletrajz helyett fénymásolt tenyérlenyomatát küldte be arra hivatkozván, hogy curriculum vitae-jét már úgyis betéve ismerik bírálói. Az is megtörtént, hogy a szokásos monológok helyett a tűzdelt pulykamell receptjét adta elő a bizottságnak.
Feltaláltam magam – közölte vidáman a színművész, aki végül a Maszk Országos Színészegyesületen keresztül szerzett diplomát, az elmúlt években pedig hét diákot készített fel sikerrel a Színművészeti Egyetemre. Ez az én elégtételem – mondta.
Miskolcról Szegedre
A második próbálkozással párhuzamosan beadta a jelentkezését a Miskolci Nemzeti Színház színitanodájába is, ahol tárt karokkal fogadták. Nagyon sokrétű volt a tananyag, ráadásul háttérmunkásként részt vettünk diákként a színházi produkciókban, így megtapasztaltam, mit csinál egy ügyelő, egy rendezőasszisztens, egy kellékes vagy éppen egy műszakis kolléga. Megtanultam tisztelni és becsülni azoknak a munkáját, akik a későbbiekben segítették a színpadi munkát – fejtette ki.
Másodikos volt a tanodában, amikor több kedvelt tanára Szegedre szerződött. Nehéz döntés volt, de azt éreztem, el kell mennem Miskolcról. Szegeden egy ugyanolyan tanodát kezdtek csinálni a tanáraim, mint amilyenben magam is tanultam, így odavágytam. Marasztaltak, de elköszöntem a Miskolci Nemzeti Színháztól, bepakoltam két bőröndbe, és elindultam Szegedre, ahol azt gondoltam, örömmel várnak, de nem így történt – mesélte. Nem könnyen jutott be a Szegedi Nemzeti Színház épületébe. Éppen nem tartózkodott ott az a régi tanára, akitől lehetőséget remélt, így a művészbüfében ütötte el az időt. Szállásom nem volt, a beszélgetőtársak is elfogytak a büféből, így végül elmentem a mosdóba, magamra zártam az ajtót, áramtalanítottak, és ott aludtam. Nem volt más megoldásom – részletezte első élményét a szegedi teátrumban.
Másnap azonban megérkezett a várva várt tanár, felvették a tanodába, ám biztonsága kérészéletű volt. A tanoda ugyanis néhány hónap múlva bezárta kapuit. Próbáltak munkákkal segíteni. Beraktak különféle darabokba szöveges statisztának, illetve be kellett ugranom egy-egy szereplő helyére, például a Mágnás Miskába a brácsás szerepébe is. Szép keretet ad a történetnek, hogy most, 25 évvel később éppen Mágnás Miskát játszhattam, amit nagyon testhezállónak éreztem, hiszen én is faluról kerültem a nagyvárosba – mondta.
Ezt követően segédszínész-meghallgatást hirdetett a színház, amelynek eredményeképpen felvették a társulatba.
Ekkor vették fel Borovics Tomit, Harsányi Attilát és Mátyássy Szabolcsot is. Azóta Boróval maradtunk ketten – közölte.
Maugli és a vak fiú
Segédszínészként egyre nagyobb szerepeket kapott, majd egy-két év után már teljes értékű színművészként jegyezték a szegedi teátrum társulatában. Első főszerepét A dzsungel könyve musical Mauglijaként alakította 2003-ban. Emlékezetes volt számára az az évad, ugyanis mindkét főszerepe különleges kihívást tartogatott számára.
Maugli szerepéhez három hét alatt tíz kilót kellett leadnom. Hajnalban és délutánonként is személyi edzőhöz jártam a próbák között. Jól néztem ki a bokszolók és ketrecharcosok között. Úgy meghajtott, mint Singer a varrógépet. A másik főszerep a Szabadon foglak vígjáték Larryje volt. Egy vak és egy siketnéma srác barátságáról szólt, én a vak fiút alakítottam. Mivel se a rokonságomban, se az ismeretségi körömben nem volt látássérült, ezért a vakok intézetéhez fordultam, ahol összehoztak egy korombeli, vak fiatalemberrel. Egy hónapon keresztül gyakorlatilag az árnyéka voltam, rengeteget beszélgettünk, figyeltem minden mozdulatát. Elhívtam a bemutatóra, előtte felhívtam a színpadra, ahol végigtapogathatott mindent. Azt mondta, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt, mert ő még soha nem „látott” színházat – mesélte.
Mókamester takarásban
A musicalek mellett az elmúlt 25 évben operettekben, drámákban, komédiákban és táncjátékokban is bizonyította tehetségét, saját bevallása szerint mindenevő. Kedvencei között említette, mikor Charlie Chaplin, a Csárdáskirálynő Bóni grófja, Tóték őrnagya vagy éppen Lúdas Matyi Döbrögijének bőrébe kellett bújnia. Mindig is úgy gondoltam, hogy több lábon kell állni, minél szélesebb skálán szerettem volna mozogni, amire a szegedi színházban kiváló lehetőségem nyílt. A színészi hivatást folyamatos fejlődésként fogom fel, nincs nyugvópont, ahol az ember megelégedhetne magával. Vannak adottságaink, amelyeket megfelelő szorgalommal folyamatosan fejleszteni kell – magyarázta.
A lehengerlő alakításokkal kéz a kézben járt a csibészség is Gömöri Krisztiánnál, a kollégák ugratásának élharcosa volt.
Egyszer nagyon kitoltam magammal. A Pinokkiót játszottuk, Borovics Tamással a róka-macska páros voltunk. Az egyik kollégának az előadásban egy maszkot kellett felvenni. Összekormoztam az álarcot, de visszafele sült el, mert amikor előadás közben levette, a feje teljesen fekete volt, és rájöttem, hogy magammal szúrtam ki, mert engem rázott a röhögés. Persze nem adtam fel, úgyhogy legközelebb már a jó mentolos, vietnámi balzsammal kentem be a maszkot – mesélte nevetve. Egy másik darabban vízzel töltött üvegekkel kellett volna zenélni a színpadon, ám Gömöri „leitta” az instrumentumok hangoltságát.
A teljes interjú a Délmagyar oldalán olvasható.
>>> Fotó: Karnok Csaba / Délmagyar