Még a színművészetire járt, amikor beleszeretett Szegedbe. Hat éve aztán gyakorlatra pályázott a szegedi színházhoz, végül szereppel kínálták meg, azóta itt él és dolgozik. Kisebb és főszerepek, prózai és zenés darabok, valamint színházpedagógia fémjelzik a pályáját. Nincs álomszerepe – az okáról is megkérdezte Sziládi Hajnát a Szegedi Tükör.
– Kezdettől színésznő akart lenni?
– Ami előbb megvolt, az az irodalom szeretete, ebből következhetett, hogy elindultam mese- és versmondó versenyeken az általános iskola első osztályától fogva. Megtetszett, volt egyfajta varázsa. Aztán sokáig írni akartam, újságíró is szerettem volna lenni, történeteket találtam ki és írtam meg. Pest megyében laktunk, és bár a szüleim nem művészemberek, sokat jártunk színházba, mindenre. A Kolibri Színházon nőttem fel, de megnéztünk balettet, koncerteket, belém oltották az előadó-művészet szeretetét. Nagyon megfogott az az érzés, hogy hallgatnak engem, és ezáltal örömet tudok okozni az embereknek. Középiskolában már egyértelmű volt, hogy olyan helyre szeretnék beiratkozni, ahol drámaszakkör van. Így lettem Pesten madáchos, ahol sok-sok lehetőséget megismerhettem. Meghatározó volt a Thália-szakkör, de az összes tanárom nagyon nagy hatást tett rám.
– Bár a pesti színművészetire nem vették fel, nem adta fel, elment Kaposvárra, ahol Eperjes Károly osztályában végzett. Onnan került Szegedre. Hogyan?
– Eljöttünk az első év végén a Thealter Fesztiválra, jelentkeztünk egy workshopsorozatra, és én azon a héten teljesen beleszerelmesedtem ebbe a városba. Néztem a színház épületét meg ezt a várost, és azt gondoltam, hú, de jó lenne majd egyszer esetleg itt dolgozni. És úgy jött ki a lépés, hogy 2019-ben, amikor esedékes volt a szakmai gyakorlat, általános castingot hirdetett Horgas Ádám és Barnák László igazgató úr, meg akartak nézni fiatalokat, és eljöttem. Nekem az a nap úgy ért véget, hogy azt mondták, Ágika leszek a Tótékban. Elképesztő érzés volt, sose felejtem el.
– Azóta szegedivé vált? Megtalálta itt az igazi szerelem, van kutyája, és biciklizik?
– Igen, pont így. Szeged a bázisom, de azért ha leszállok a vonatról a Nyugatiban, van bennem egy otthonosságérzés.
– Mi a kedvenc helye Szegeden?
– Sok van. Szeretek futni, kedvelem például a Boszorkánysziget környékét, meg a töltést. A Tisza is meghatározó, vízi ember vagyok, szeretem a természetes vizet, lubickolok, vagy csak kint vagyok a Laposon. Kedvelem a Mátyás tér környékét, ahhoz közel lakunk. Ha barát vagy ismerős érkezik, felcsapok idegenvezetőnek, és megmutatom nekik a város szépségeit.
– Az évadban még A padlásban, A dzsungel könyvében és két új darabban, az Énekes madárban és A szentben láthatják a nézők. A dzsungel könyve és A padlás Sünije énekes szerep, nagyon nagy sikere van.
– Majdnem azt mondtam, hogy a közönség is A padlásban szeretett meg igazán, de ez nem teljesen helytálló, mert kezdettől, a Tótéktól tapasztalom az erős szimpátiát. Utána az Időfutár is fontos volt, ott nagyon éreztem, hogy jön velem a közönség. Mint új emberrel, a kollégák is abszolút befogadóak és támogatóak voltak velem, de azt hittem, a közönségnek több idő kell, hogy megszeressen, ezért nagyon kellemes meglepetés ért.
– Próza vagy zenés darab? Melyik a kedvesebb?
– Soha nem gondoltam, hogy ennyi zenés szerepet fogok játszani. Szeretek énekelni, nagyszerű énektanárom volt Kaposváron, bár vele inkább klasszikus technikát tanultunk. Most Kéringer László az énekmesterem, sokat tanulok tőle, szélesítem az eszköztáramat, de szükség is van rá, mert annyi lehetőséget kapok. Szerencsére az Énekes madárban is fogok énekelni, ott a népdal, a népzene irányába mentünk, és Csizmadia Anna népdalénekessel dolgoztam együtt, mert Gálhidy Sára rendező azt szeretné, ha minél autentikusabban szólalnék meg. Az Alföldi Róbert rendezte A szentben pedig kamerával közeli képeket mutatunk majd kivetítve, ez sok kis mikrojátékra ad alkalmat. A kérdésre visszatérve: mindig az a kedvencem, amit éppen játszom.
– Az Egy csók és más semmi, amiben főszerepet játszott, az újszegedi szabadtérin is hatalmas sikert aratott. A Chicagóban pedig a Dóm téren is fellépett. Várja idén nyáron is valamilyen hasonló feladat?
– Nem, most pihenés lesz. Hajlamos vagyok rá, hogy ha leáll a pörgés, hiányozzon a munka, nehezen engedem el magam, de azért próbálkozom. Nagyon szeretek utazni, különösen mediterrán országokat szoktunk megcélozni a barátommal, most viszont nincs konkrétum, az is lehet, hogy skandináv nyarat nézünk meg.
– Megnéz más színházakat vagy mozifilmeket?
– Nagyon szeretem mindkettőt. Sok csodálatos kollégám játszik szerte az országban, ahová nehezebb eljutni, de ami késik, nem múlik.
– Ahogy Szegedre szerződött, mindjárt bekapcsolódott a színház pedagógiai programjába. Kállai Ákosnak, a Kooperáló vezetőjének tevékenységét pár hete kitüntetéssel ismerte el a Szegedért Alapítvány. Hogy kezdődött a közös munkájuk?
– Ákos rengeteget tesz a fiatalok körében annak érdekében, hogy megágyazzon a színházszeretetnek, és sokan járjanak színházba. Alighogy megérkeztem Szegedre a Tótékra, már az évadnyitón megkeresett, elmesélte, hogy színház-pedagógiai foglalkozásokat tart, és örülne, ha részt vennék benne. Nagyon boldog voltam, és azóta is tart ez a kapcsolat meg a barátság is. Sokrétű elfoglaltságot jelent, legutóbb a vasárnapi foglalkozások vezetéséhez csatlakoztam Szalai Kinga kolléganőmhöz. Mivel most két darabot próbálok egyszerre, Ákos és Kinga is megértik, hogy hátrébb lépek ezektől a tevékenységektől, hiszen első a színház. A gyerekekkel viszont nagyon szeretek dolgozni, a kőszínházi munkámon is érzem, hogy játékosságot, kíváncsiságot tanulok tőlük. Jól kiegészíti egymást a két terület. Amúgy lesz még az évadban műsoron színháznevelési előadásunk is, a Minden ember halandó és a Kék Tesla. Utóbbival a Thealterre is meghívtak minket, úgyhogy ott is játsszuk majd.
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.