Kelemen Zoltán
1970-ben született Ózdon. 1993-ban felvételt nyert a Debreceni Csokonai Színház énekkarába, és már az első évadban kisebb szerepeket is rábíztak. Közben Mohos Nagy Évánál tanult énekelni. 1995-ben magánénekesi kinevezést kapott. 1995-ben megbyerte az Operaházban rendezett nemzetközi Szerelmi bájital–énekversenyt. A nemzetközi versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett. 1996 óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Fontosabb szerepei: Jago az Otellóban, Simon Boccanegra, Luna gróf a Trubadúrban, Scarpia a Toscában, Macbeth, Rigoletto, Renato az Álarcosbálban, Sharpless a Pillangókisasszonyban, Alfio a Parasztbecsületben, Tonio a Bajazzókban, Gérard az andré Chénier-ben. Vendégszerepelt Ausztriában és Németországban. Rendszeresen fellép az Operaház és az Erkel Színház előadásain. 2013-ban részt vett az Operaház Traviata–turnéján Japánban. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015-ben Goldmark Sába királynője című operájában debütált Salamon király szerepében, ezt követően 2016-ban ugyanott Verdi Traviatájában Germont szerepét alakította. Kétszer részesült Vaszy Viktor-díjban. Háromszoros Dömötör-díjas művész.