Vajda Júlia

Vajda Júlia

Liszt Ferenc-díjas énekmester, magánénekes

1957-ben született Makón.
Már iskolás korában fellépett a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok előadásain a gyermekkar tagjaként.
1979-ben szerzett magyar-ének szakos diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.
1979-től Bárdi Sándor és Gyimesi Kálmán irányításával folytatta tanulmányait, majd 1981-től 1985-ig Berdál Valéria tanítványa volt.
1979-ben került a Szegedi Nemzeti Színházba, mint énekkari szólista, még ugyanabban az évben szólistaként is debütált, beugrással énekelte Smeton szerepét Donizetti Boleyn Annájában.
1985 óta a Szegedi Nemzeti Színház szólistája.
Az Operaházban 1994-ben debütált a Don Pasquale Norinájaként.

Fontosabb szerepei:
Violetta a Traviatában,
Leonóra a Trubadúrban,
Desdemona az Otellóban,
Margit a Faustban,
Tatjána/Larina az Anyeginben,
Donna Elvira a Don Giovanniban,
Cso-cso-szán/Szuziki a Pillangókisasszonyban,
Susanna/Grófné a Figaro házasságában.

2007-ben Liszt-díjjal tüntették ki.
További díjai: Arany Fácán-díj, Szocialista Kultúráért-díj, Epizód-díj, Bartók-Pásztory-díj, Alkotói-díj, Székely Mihály érem, Közönségdíj, Mecénás-díj, Vaszy Viktor-díj, Szegedért emlékérem, Artisjus-díj, Príma-díj, Szeged Kultúrájáért – Kölcsey gyűrű.
Hatszoros Dömötör-díjas művész.

2015 óta a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja.

Szerepek

Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Fruma Sára
Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
Georg Büchner – Závada Péter – Subicz Gábor: Leonce és Léna - Léna anyja
Varsányi Anna: New York csalogánya - Petronella Pinacolada
Henry Purcell: Dido és Aeneas - II. boszorkány
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás - Mamóka
Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte - Rosina
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Nagymama
Giacomo Puccini: Gianni Schicchi - Zita anyó
Giacomo Puccini: A köpeny - Szarka néne (Frugola)
Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Lucia
Dargay-Nepp-Romhányi-Strauss: Szaffi - Cafrinka
Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro Házassága - Marcellina
Gioachino Rossini: A sevillai borbély - Berta
Kacsoh–Heltai–Bakonyi: János vitéz - Gonosz Mostoha / Francia királyné
Charles Gounod: Faust - Márta
Wolfgang Amadeus Mozart-Lackfi János: Parázsfuvolácska - I. Dáma
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Menekülés - Nyikolajevna, az állomásfőnök felesége
Tóth Péter: Árgyélus királyfi - Mortadella, Zordánia uralkodója
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Roticsné
Csukás István-Nagy Imre Erik: Szökevény csillagok - Mostoha
Jacques Offenbach: Hoffmann meséi - Giulietta
Huszka Jenő-Martos Ferenc-Bakonyi Károly: Bob herceg - A királynő
Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Farkasházy Antónia
Dale Wasserman: La Mancha lovagja - Házvezetőnő
Umberto Giordano: André Chénier - Coigny grófné
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY - Suzuki, Cso-cso-szán szolgálója
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS - A császárné
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN - Larina
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - Cecília, a felesége
Giacomo Puccini: Bohémélet - Musetta

Munkái

Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly - Énekmester
Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Énekmester
Örkény István: Macskajáték - Énekmester
Varsányi Anna: Az eprésző kislány - Zenei vezető
Papp András–Térey János: Kazamaták - Zenei asszisztens
Várkonyi Mátyás–Békés Pál: A Félőlény - Zenei asszisztens
Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera - Énekmester

Soron következő előadások

dec 10. szombat, 15:00 - Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás - Mamóka
dec 21. szerda, 19:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
dec 26. hétfő, 18:00 - Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás - Mamóka
dec 27. kedd, 19:00 - Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás - Mamóka
dec 29. csütörtök, 19:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
dec 30. péntek, 15:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
dec 30. péntek, 19:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
dec 31. szombat, 15:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné
dec 31. szombat, 19:00 - Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi - Bartáné